Erőszakról és típusairól Avagy mit kezdjünk vele? 1. rész

Miért létezik egyáltalán erőszak? Bármilyen élőlényt vizsgálnánk meg itt a Földön, azt látnánk, hogy a fennmaradásához és a szaporodásához (vagyis a faj továbbéléséhez) különféle erőforrásokra van szüksége. Amik adott helyen és időben csak korlátozott módon állnak rendelkezésre. Így minden élőlény azt magának és - egyre táguló szerveződésű - csoportjának akarja megszerezni (Embernél: család, nemzetség, törzs, nép, stb.). Így ez óhatatlan összeütközésekhez vezet. Aki ebben a versenyben nem akar részt venni, az éhen marad. Ha sorozatosan éhen marad, akkor elpusztul. Vagy nem jut neki pár. Amivel el is tűnik a vérvonala. Vagyis a tét sem volt kicsi. Az „én lakom jól, vagy te laksz jól” között ma sem egyszerű átmeneti megoldást találni. Még egyértelműbb a helyzet a húsevésre szakosodott élőlényeknél. Tárgyalásos alapon a farkas nem fog báránycombot szerezni…

Szóval az evolúció során az erőszak hatékony eszköznek bizonyult. És ami beválik, az el is terjed. Viszont ez a hatásos eszköz fajon belül problémákat is okoz. Ha megölöd a fajtársad, s ebben semmi nem korlátoz, előbb-utóbb eltűnik a faj is. Ezért minden magasabb szerveződésű fajnál megjelentek az erőszak ritualizált, illetve stilizálódott (vagyis üzenet jellegű, illetve enyhébb formájú) változatai. A párkereső tigris soha nem küzd olyan vadul a másik tigrissel, mint ahogy a zsákmányra támad. Az is ritka, hogy komolyabban megsérülnének. Sok fajnál a küzdelem előtt (vagy helyett is gyakran) látványos erőbemutatót tartanak. A gyöngébbek már itt meggondolhatják magukat, s eloldaloghatnak küzdelem helyett.
Miben más az emberi erőszak? Voltaképp egyetlen dologban: az ember megtanult ragadozó módjára támadni a másik emberre.

Milyen típusai léteznek az emberi erőszaknak?
• Dominanciaharc: fajon belüli erőszak, egyéni és csoportos formái is léteznek
• Terület
• Erőforrás, táplálék
• Szaporodás
• Ragadozószerű támadás: állatoknál ez élelemszerzést jelent, embereknél ma már összetettebb cselekmény, a legkülönbözőbb célokra irányulhat

Miben különböznek?
A dominanciaharc csoporton belüli ritualizált küzdelem, ritkán fajul el annyira, hogy súlyos sérülés, vagy halál legyen a vége. „SzóJudo” működik, vagyis „kidumálhatjuk magunkat” a helyzetből. Különböző jelképes cselekedetekkel is le lehet szerelni a másikat, ha képesek vagyunk jelezni, hogy ő nyert. Vagy azt, hogy átadjuk a terepet, de nem érdemes velünk kötözködni. Ha dominánsak vagyunk (érzékelhetően erősebbek, vagy uraljuk a helyzetet), egérút adásával elkerülhető az összecsapás.
Ez a forma az, amit mindenki ismer, van egy évszázezredek alatt belénk ivódott menete, koreográfiája. (Például a kocsmai bunyó, mikor kezdésként a „már nem szomjas” atyafi keres egy kellően veszélytelennek tűnő alakot és rábődül: „Mit nézőőő… ne nézzééél…!” Szerintem mindenki ismer ilyen történeteket.) Az erőszaknak ez a változata kezelhetőbb. Ismerjük. Elmérgesedő vitáink, összecsapásaink során ennek a „táncnak” járjuk végig a lépéseit. Mivel gyakran a közönségnek is szól, ezért látványos, a résztvevők is látják egymást, hogy a jelzések világosak legyenek. S ha kellően tudatosak vagyunk, s nem az adrenalin hajt minket, akkor azt is meg tudjuk tanulni, hogy mikor tudunk kilépni belőle.

A ragadozószerű támadás ettől nagyon különbözik. Nincs általában olyan világos, látványos előjele, mint a dominanciaharcnak. Erőteljes, gyors és brutális, nincs fokozatos felvezetése. A támadó rejti a szándékát, gyakran valamilyen trükkel a közelünkbe jut, s onnan indítja a támadást. Ha fölényben van a támadó, nem szerelhető le, esélyünk sincs „kidumálni magunkat”. Ha a cél az erőszak, vagy az ölés, nem tudunk mit felkínálni ahelyett, amit akar. A megadást értelmezni sem tudja, amit választhatsz, hogy küzdesz, vagy menekülsz!
Erre a formára nehéz felkészülni (teljesen nem is lehet). Súlyosbítja a helyzetet, hogy sokan nem ismerik azok közül sem, akik pedig munkakörüknél fogva találkoznak az erőszakkal. Sajnos a törvényi szabályozás sem veszi eléggé figyelembe még most sem (lásd az arányosság szabályozása a közelmúltig). Edzéseken külön kell gyakorolni, hogy kis távolságból, váratlanul érkező támadásra is tudjunk reagálni. Hogy nyugalmi helyzetből „tudjunk robbanni”, s a megfelelő védelemhez szükséges gyorsasággal és dinamikával tudjunk reagálni. Hogy képesek legyünk teljes erőbedobással küzdeni, s nem feladni.

A következő részben folytatom…

Fontos! Ez egy hatalmas téma, egy cikk keretében természetszerűleg csak kis részét érinthettem (leginkább ami az utcai támadásoknál számít), s óhatatlanul nagyon sok téma kimaradt (pl. a speciálisan a nőket érő támadások jellemzői). A későbbiekben még írok ezekről a területekről.
(Szakkönyvekben nem ezzel a szóhasználattal és rendszerezéssel fogsz találkozni. Ugyanis a tudósokkal ellentétben engem nem az emberi viselkedés általában, hanem az erőszakról fellelhető ismeretek és annak az önvédelemben való használata érdekel.)

Kiss Zsolt

Kung-fu és Qigong oktató,
harcművészeti szakíró

Tetszett a cikk?
Kérjük értékeld!

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (1 Vote)