Jogos védelem

Ha abba a helyzetbe kerülünk, hogy használni kell a tudásunkat a való életben, az sokszor nem ér véget a sikeres védekezéssel, a történet a bíróságon folytatódhat. Ezért nem árt, ha tudjuk, mik a lehetőségeink, s mire számítsunk.

A törvényi szabályozás a rendszerváltozás óta többször is változott, utoljára épp a közelmúltban. Emiatt is sok a közkeletű téves, vagy elavult információ. A minket közelebbről érdeklő rendelkezést a Büntető Törvénykönyv ismerteti a büntethetőséget kizáró okok között (vannak egyéb kapcsolódó rendelkezések és állásfoglalások is, amit érdemes ismerni, de számunkra ez a legfontosabb). 
Először is nézzük a törvény pontos szöveget (Fontos, hogy az idézett szöveg a könyv írása idején, a 2017. márciusi állapotot tükrözi!):

     A BÜNTETHETŐSÉGET KIZÁRÓ VAGY KORLÁTOZÓ OKOK

15. § Az elkövető büntethetőségét, illetve a cselekmény büntetendőségét kizárja vagy korlátozza:
a) a gyermekkor,
b) a kóros elmeállapot,
c) a kényszer és a fenyegetés,
d) a tévedés,
e) a jogos védelem,
f) a végszükség,
g) a jogszabály engedélye,
h) a törvényben meghatározott egyéb ok.

      A jogos védelem

22. § (1) Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha
a) azt személy ellen
aa) éjjel,
ab) fegyveresen,
ac) felfegyverkezve vagy
ad) csoportosan
követik el,
b) az a lakásba
ba) éjjel,
bb) fegyveresen,
bc) felfegyverkezve vagy
bd) csoportosan
történő jogtalan behatolás, vagy
c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás.
(3) Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.
(4) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.

     A végszükség

23. § (1) Nem büntetendő annak a cselekménye, aki saját, illetve más személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett.
(2) Nem büntethető, aki azért okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból nem ismeri fel a sérelem nagyságát.
(3) Nem állapítható meg végszükség annak javára, akinek a veszély előidézése felróható, vagy akinek a veszély vállalása foglalkozásánál fogva kötelessége.

A jogszabály engedélye
24. § Nem büntetendő az a cselekmény, amelyet jogszabály megenged, vagy büntetlennek nyilvánít.

(A "Jogos védelem" szövegéből a 21. §-t kihagytam, az ugyanis a telepített védelmi eszközökről rendelkezik, ami most számunkra nem érdekes.)

Magyarország Alaptörvénye

V. cikk
Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.

Először is látható, hogy a törvény nem önvédelemről beszél, ennél jóval megengedőbb, s jogos védelemről rendelkezik (A könyvben ugyanakkor közhasználatúsága miatt megtartottam az önvédelem kifejezést, s külön tárgyalom pl. a mások részére nyújtott segítséget.). Vagyis nem csak az ellenünk irányuló támadás ellen védekezhetünk, de ebben másoknak is segítségére lehetünk, illetve jogunk van a vagyontárgyainkat is védeni. Ráadásul ennek az alaptörvénybe iktatásával ez alapjoggá vált, nem pedig kivételes lehetőséggé.
Illetve, ezt a jogunkat a közérdek ellen intézett támadásokra is kiterjesztik, ami máskülönben a hatóság joga. Fontos, hogy a támadásnak jogtalannak kell lennie, a védekezés pedig a jogtalan támadóval szemben történhet. Vagyis például egy rendőrségi intézkedés esetén nem hivatkozhatunk jogos védelmi helyzetre. Emellett nem kell megvárnunk a konkrét támadást, a támadással közvetlenül fenyegető magatartás esetén is védelmi helyzet jön létre. De a jogos védelemhez a kettő közül valamelyikre szükség van! Az "Egyszer majd elkaplak…" jellegű fenyegetések nem keletkeztetnek jogos védelmi helyzetet! A sima szövegelés úgy általában sem. A jogtalan támadás aktív tevékenység, és jogilag bűncselekmény, vagy szabálysértés körébe tartozik. Erőszakos magatartás, ami irányulhat személy, vagyon, vagy közérdek ellen.
Vagyis a támadó magatartásának utalnia kell arra, hogy támadásra készül. Némileg gyenge példával élve, ha egy sötét utcán baseball ütővel közelít felénk valaki, miközben látványosan a másik tenyerébe csapkod vele, akkor elég életszerűtlen arra gondolni, hogy a kemény munkában megkérgesedett bőrt akarja éppen felpuhítani a markában…
A lényeg, hogy közvetlen fenyegetőnek minősül, ha rövid időn belül bekövetkezik, és másként el nem hárítható.

A törvény korábbi változataiban a védekezőtől megkövetelte, hogy a védelem mértéke arányos legyen a támadással. Ma már ez nem része a törvénynek (Az más kérdés, hogy a bírói ítélkezési gyakorlatban ez hogy valósul meg…). Ami ha belegondolunk, egészen mostanáig azt jelentette, hogy a törvény nagyobb joghátrányt fogalmazott meg a védekező, mint a támadó kárára. Ugyanis a védekezőnek be kellett tartani ezt a kitételt, ugyanakkor a támadónak semmi hasonlót nem írtak elő (Például ha a rablás csak akkor számítana rablásnak, ha csak a vagyontárgy elvételéhez szükséges erőt alkalmazza, másképp gyilkossági kísérlet.). Ma már nem része a törvénynek a kitérési kötelezettség sem. Korábban egy ideig mindenféle támadásnál ki kellett térni (vagyis menekülni volt köteles a megtámadott), majd ez a közelmúltra leszűkült néhány speciális esetre, például a közeli hozzátartozókra. Mostani változata viszont már azt az elvet követi, hogy a jogtalan támadás elhárításának kockázatát és következményeit a támadó viselje.
Viszont továbbra is követelmény a szükségesség és arányosság.
A szükségesség azt jelenti, hogy a védekezőnek a támadással, vagy támadással közvetlen fenyegető magatartással szemben nem állt enyhébb védekezési mód rendelkezésére.
Az arányosság pedig azt takarja, hogy a jogos védelmi helyzetben lévő elhárító magatartása nem idézhet elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amit a támadás okozott volna.

Kihívásnál, ha a kihívást elfogadja a másik, nem állapítható meg jogos védelem egyik fél részére sem, mindkettejük magatartása jogsértő. Ha valaki közbelép az egyik fél oldalán, az ő részére sem állapítható meg jogos védelem.
A kihívás egyfajta megállapodás a verekedésről, a szóbeli becsületsértés önmagában nem tekinthető kihívásnak.

A jogos védelmi helyzet addig áll fenn, ameddig a támadás tart, vagy annak közvetlen veszélye fenyeget, illetve amíg tartani lehet a támadás folytatásától. Megszűnésének világosan érzékelhetőnek kell lennie. Ha a megtámadott ezután még folytatja cselekményét, az már megtorlásnak számít, s nem vonatkozik rá a jogos védelem.

A Btk. legutóbbi módosításakor a 22. §. (2) bekezdésével kiszélesítette a jogos védelmi helyzetet. Eszerint akit például fegyveresen, vagy csoportosan támadnak meg, jogosan feltételezheti, hogy a támadás az élete ellen irányul, s ezért védekezése megítélésénél a bíróságnak nem kell vizsgálnia a szükséges mértéket, cselekménye nem büntethető, még akkor sem, ha a jogtalan támadó életét veszti. Ugyanez a védelem illeti meg a védekezőt a lakásába (vagy lakáshoz tartozó bekerített helyre) éjjel, fegyveresen, stb. jogtalanul behatolóval szemben. Ez utóbbit különösen alátámasztja a ragadozószerű támadások másodlagos tetthelye, ami kifejezetten kegyetlen bűntények helyszíne, s véleményem szerint teljesen indokolt fellépni egy ilyen helyzet kialakulásával szemben.
Az éjjel fogalmán nem annyira az időpontot, mint a sötétet értik, ami rossz látási viszonyokat teremt, s ezzel megnehezíti a támadás és a támadásra használt eszközök felismerését, illetve akadályozza azt, hogy segítséget kapjon a megtámadott.
Fegyveres az, aki lőfegyvert, robbanóanyagot, robbantószert, robbanóanyag vagy robbantószer felhasználására szolgáló készüléket tart magánál. A megtámadott nem köteles felismerni ezen eszközök valódiságát, vagyis a fegyverutánzatokkal való fenyegetésre is kiterjed a törvény hatálya.
Felfegyverkezettnek tekinti a törvény azt, aki élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál.
Csoportos a jogtalan támadás, ha legalább három személy vesz részt benne.

A büntethetőségét kizáró vagy korlátozó okok között szerepel a tévedés. Ez azért érdekes, mert előfordulhat, hogy nincs tényleges jogos védelmi helyzet (például fegyverutánzattal fenyegetőzik a támadó), de tévesen úgy ítéli meg a megtámadott, hogy védekezésre kényszerül, akkor a cselekménye nem büntethető.

     Eljárás és ítélkezés

Mint írtam, a történet sokszor nem ér véget azzal, hogy sikeresen megvédtük magunkat. S két komoly buktatóval is szembesülhetünk. Az első találkozásunk a jogi résszel rögtön ezután bekövetkezhet. Megérkezik a rendőrség, s elkezdi vizsgálni az esetet. Ebben a helyzetben nagyon óvatosnak kellene lennünk, de ez sokszor nem egyszerű. Ha szerencsénk van, nekünk nem esett komolyabb bajunk. De történhettek dolgok. Megsérül a támadónk, vagy akár még ennél is komolyabb baja eshetett. Vélhetően nem mindennapos, hogy támadás ért. Az adrenalin utóhatásait érzed. Nehéz tisztán gondolkodnod. Bűntudatod lehet. Baja esett egy embernek, s úgy gondolod, hogy hibás vagy benne, még akkor is, ha jogilag igazad van. S ebben a felfokozott lelkiállapotban tisztán kellene gondolkodnod, és okosan nyilatkoznod.

Mert mi történik, ha azt hajtogatod a kiérkező rendőröknek, hogy: "Istenem, bűnös vagyok, meggyilkoltam egy embert!" Bekerül a jegyzőkönyvbe. Bármi, amit ebben a helyzetben mondasz a rendőröknek, bekerül a jegyzőkönyvbe. S az ügy meg van oldva. Volt egy áldozat, és egy tettes, aki beismerő vallomást tett. A rendőr részéről az ügy meg van oldva. Nem azért, mert rossz ember lenne. Vagy mert hanyagul végezné a munkáját. Egyszerűen azért, mert ő is dolgozó ember, akinek ez esetben épp az a munkája, hogy kiderítse ezt az esetet. S ugyanolyan gonddal, vagy épp gondatlansággal végzi, mint bárki más a saját munkáját. Ha kis erőfeszítéssel megoldódott valami, nem feltétlen megy utána, hogy "De mégis mi lehet még ebben az ügyben?". Lehet, hogy segítőkész, talán még a támadót is ismeri korábbi ügyekből, s megpróbál kihúzni téged a slamasztikából. De ha makacsul azt hajtogatod, hogy te vagy a bűnös, akkor nem tud mit tenni, jegyzőkönyvezi, és lezárja. Hisz holnap vár rá a következő ügy. Magyarországon talán nincs hagyománya annak, hogy ilyen ügyekben ott álljon az ember mellett a jogi képviselő, de volna létjogosultsága. Egy szakember, aki tudja, hogy mi a különbség a jogi útvesztő és a mindennapi élet között, és tudja, hogy adott helyzetben mit lehet tenni, és mi számít öngyilkosságnak. Nem árt, ha a baj megtörténte előtt utánanézünk, hogy ebben a helyzetben kihez fordulhatunk, s ha szükséges, szakértő segítségét vesszük igénybe. Pár év börtön nagyobb veszteség anyagilag is, mint egy ügyvéd óradíja.

A másik buktató a bírói ítélkezési gyakorlat. A peres ügyek Magyarországon nem két nap alatt zajlanak le. Ráadásul bármilyen világosan szóljanak a törvények, belefuthatunk, hogy a bíró másképp értelmezi a törvény szövegét. Vagy megszokásból, a korábbi ügyek alapján ítél. Függetlenül attól, hogy mi változott azóta.

A római jog átvétele előtt, a régi magyar törvények idején (a székelyeknél gyakorlatilag az újkorig) az igazságtalan ítéletet hozó bírákon végrehajtották saját ítéletüket. Ha halálra ítéltek valakit, akkor őket is kivégezték. Ez kellő motivációt jelentett arra, hogy alaposan kivizsgálják az ügyeket, amiben ítélniük kellett. Ebben ma már nem reménykedhetünk. A rendőrhöz hasonlóan a bíró is egy túlterhelt dolgozó ember, aki a munkáját végzi. Pont annyira jól, vagy rosszul, mint bárki más. Nem ismer minket, valószínűleg nem is nagyon érdekli, hogy mi lesz a sorsunk. A rendelkezésére álló adatok, s a napi rutinja szerint elvégzi a munkáját. Ezért is nagyon fontos, hogy mit tettünk, s arról hogyan nyilatkoztunk, mert ha első körben nem is, de legalább a fellebbezés során esélyünk lehet kikeveredni a slamasztikából.

Talán nem szimpatikus ezt így megfogalmazni, de ne bízz a rendszerben, gondoskodj a magad védelméről ebben a tekintetben is! A bűnösséged bizonyítását pedig hagyd rá arra, akinek ez a feladata, te valld magad vétlennek az ügyben. Ha hibáztál, úgy is kiderül, nem kell, hogy megnehezítsd a saját dolgod!

Lényegében már a jog keretein kívül esik ez is, de fontos, hogy mind a rendőrök, mind a bírók ügyhöz való hozzáállását erősen befolyásolja, hogy mit tudnak és gondolnak az erőszakról, s hogyan vonatkoztatják ezt az esetedre. Elég, hogy meghallgassunk néhány ez irányú nyilatkozatot, hogy tudjuk, ez az előzőeknél is problémásabb. Egy rendőr, ha megfelelő területen dolgozott, akkor az erőszak különféle formáival találkozhatott. De szinte soha nem rendelkezik tapasztalattal például a ragadozó jellegű támadásokról. Ami viszont az utcai támadást átélt embereknél igen gyakori. S ha nem fordít kellő figyelmet ezekre az esetekre, az értékelése nagyon félrefuthat. (Rendőrt ilyen módon Magyarországon a legritkább esetben ér támadás. Leginkább akkor, ha a fegyverét akarják megszerezni, vagy kimondottan az ő személye a célpont. Amennyire tudni lehet, a rendszerváltás óta ilyen támadás nem történt.)

A bíró esete még problémásabb. A legritkább esetben van bármiféle csekély közvetlen tapasztalatuk az erőszakkal. S az eseteket is ezekkel a halvány elképzelésekkel ítélik meg. Így fordulhatnak elő olyan kijelentések, mint amikor a bíró a volt birkózónak kijelentette, hogy el kellett volna tudnia venni a támadótól a kést, anélkül, hogy az megsérült volna. (Kevésen múlott, hogy nem a birkózót ítélték el, mert megvédte magát a felfegyverzett támadótól…)

Hogy az egyéni dominanciaharcra épülő fantáziák, a filmes élmények, vagy az értelmes emberek normál körülmények között folytatott kommunikációja a kiindulási pontja valakinek, az esetünkben teljesen mindegy. Egyiknek sincs a legcsekélyebb köze sem egy valódi utcai támadáshoz.

Kiss Zsolt

Kung-fu és Qigong oktató,
harcművészeti szakíró

Felhasznált irodalom: 
Btk
Vidákovics Ügyvédi Iroda cikkei

Tetszett a cikk?
Kérjük értékeld!

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 4.83 (3 Votes)