槍
Qiang
Cheung
(Lándzsa)

A lándzsa az egyik legősibb fegyver, a világ minden táján használatos volt. Bár sok változata kialakult, a legjellemzőbb a képeken is látható nyélköpűs, levél alakú fejjel ellátott változat maradt (gyakorlatilag már a rézkor óta létezik ez a forma). Az i. e. III. század körül (akkoriban több, egymással hadakozó állam létezett Kína területén) főleg az észak-kínai államok hun mintára átszervezték a hadvezetésüket. Háttérbe szorultak a korábban általánosan használt harci szekerek, s megnőtt a lovasság szerepe. Ez azt is magával hozta, hogy a korábban kedvelt tőrbalta félék, s bárdok helyett a lóhátról is hatékonyan használható fegyverek kerültek előtérbe (visszacsapó íj, kard, lándzsa). S persze a fegyverek átvételével azoknak a kínaitól elütő kezelését is igyekeztek elsajátítani.
A régi kínai elgondolás szerint a lándzsa volt a távolsági fegyver (később a muskétákat is Qiang-nak nevezték el), aminek a csatatéren döntő jelentősége van, ezért a jó lándzsavívókat mindig nagy megbecsülés övezte.
A katonaságnál szabvány lándzsaméreteket használtak. A legáltalánosabb a 6 láb (kb. 198 cm), 8 láb (kb. 264 cm) és az 1 öl 2 láb (kb. 4 m) változat volt.
A harcművészetek gyakorlói leginkább a saját testméretükhöz igazították, így létezett rövidebb, embermagas, vagy a szemöldökig érő változat, illetve olyan, ami a feltartott kéz ujjaiig ért. Hosszabb (8 láb, 1 öl 2 láb) változatok is léteztek, de inkább erősítő gyakorlatokhoz használták.
A lándzsafej többnyire levélformájú, 18-25 cm hosszú, s a nyélköpű tövében bojttal látták el (eredetileg lószőr, de selyemből is készítették). Ez egyrészt nehezebbé tette a fej levágását a nyélről, másrészt felfogta a vért, s így megakadályozta a nyél csúszóssá válását.
Használatára (értelemszerűen) leginkább a gyakori szúrás, a nyél testen forgatása, elvezetésből visszatámadás a jellemző. Időnként fogásváltással a nyél végét is használhatták ütésre, illetve mivel a fej nem csak hegyes volt, de éles is, különféle vágó technikákat is lehetett alkalmazni vele.
A régi idők leghíresebb lándzsa-technikája a Yang családtól származott (több, magas rangú katona került ki közülük). Az ő gyakorlataik különböző formagyakorlatokban máig megőrződtek.
(A XIII. században a mongolok hatalomra kerülésekor a család egyik tagja egy buddhista kolostorban rejtőzött el. A tábornok a lándzsát a papi léthez jobban illő botra cserélte. De hogy ne vesszen el a családi stílus, létrehozott egy új gyakorlatot, ami a papi bottechnikát és a lándzsastílust egyesítette. A formagyakorlat a Ng long baat gwa gwan (Wu lang ba gua gun), vagyis az „Ötödik fiú nyolc gua botja” nevet kapta. Ez a forma is fennmaradt szerzetesi körökben.)
Kedvelt fegyver volt Shaolin-ban, így a shaolin-i eredetű stílusokban is. A belsőerős stílusok is kiemelten foglalkoznak vele, főleg, mert a gyakorlatai kiválóan alkalmasak a stílushoz szükséges képességek kifejlesztésében (pl. a ragadós lándzsa gyakorlat az elvezetések, vagy a nagyméretű lándzsák az erőfejlesztés és időzítés gyakorlására a Taiji-ban).
Híres lándzsavívó volt Wu Zhong a Qing dinasztia idején. Három egymást követő viadalon győzött a fujian-i Shaolin templom papjai ellen, akiket annyira lenyűgözött a tudása, hogy elnevezték a „Lándzsa istenének”. A győzelem ismertté tette a császári udvarban is a nevét, s Fu Yuan tábornok (Kang Xi császár 14. fia), aki kiváló harcművész volt, megparancsolta Wu Zhong-nak, hogy utazzon a fővárosba s mérkőzzön meg vele. A küzdelmet bambusz gyakorlólándzsával vívták, aminek a fejét fehér porral vonták be, így az nyomot hagyott a gyakorlók ruháján, s látható volt a találat. Alig néhány ütésváltás után Wu Zhong lándzsája befestette a tábornok szemöldökét. A tábornok folytatni akarta a küzdelmet, de rövid időn belül Wu Zhong megismételte a találatát, s újra befestette ellenfele szemöldökét. Fu Yuan elismerte vereségét, s felkérte Wu Zhong-ot, hogy legyen az oktatója.

Tetszett a cikk?
Kérjük értékeld!

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (2 Votes)